Egy (kis)polgár vallomásai

Azt hiszem, a hazai és nemzetközi közvéleménynek is előbb-utóbb el kell ismernie Orbán Viktor politikai zsenialitását. Ő ártatlan szemmel, jogi kérdésként tekint Magyarország alkotmányos rendjének megváltoztatására, és kéri a jogszabályokat, hogy kérem, hol van az leírva Uniós jogszabályban, hogy nem változtathatom meg a választási rendszert úgy, hogy csak én nyerhessek? Hol van az leírva, hogy ne játsszak el csalárd csődöt kormányfőként és csapjak be országokat, cégeket, állampolgárokat? Hol van az tételesen rögzítve, hogy ne szálljam meg a közintézményeket? Ugyan már, tessék nekem elmondani!

A miniszterelnök olyan szinten semmisítette meg a magyar alkotmányosságot, hogy már az Alkotmányt is csak „alaptörvénynek” hívják. Ez a világ minden tisztességes alkotmánybíróságán már gyanút kellett volna, hogy keltsen, kivéve nálunk, de ő a mi „unser braver Trottel”-ünk (lásd Svejk), aki most jófiút játszva vezetné az orránál fogva Európa képviselőit. Ugyanis az Index szerint „az uniós eljárás kezdeményezéséből kihátrálni látszó szocialisták” elbizonytalanodtak. Ugyan ezt én nem tudom elhinni, inkább csak arról lehet szó, hogy az Európára szocializált képviselők hirtelen nem találják a pofátlanságra adható megfelelő választ. Nagyon is értékeltem a konzervatív Die Welt szavait, amely „arcátlanul pimasz” Orbán Viktorról írt, mert ez pontosabb kifejezés.

Az Európai Unió szabályalkotói pedig álmukban sem gondolták azt, hogy diktatúrával kell számolniuk az Unión belül, s ezért nem írták bele a szövegekbe: „diktatúrával belépni és bent maradni tilos”. Nem számítottak arra, hogy az alkotmányossággal szembeforduló módon alkot egy politikai csapat törvényeket és törvénymódosításokat. Ezért nincs és nem is lesz valódi, tételes jogi fogódzó az Európai Bizottság számára. Az EU nem készült kiskapus játékokra, kispályásokkal. Hiába: nem olvastak magyar adomákat és Jókait, s így nem tudják milyen „furfangos a paraszt”.

Orbán Viktor zsenialitása abban áll, hogy jogi kérdést csinál abból, ami politikai kérdés. De ebbe az utcába nem szabad az Uniónak besétálnia. Muszáj azt mondania, fennállása óta először, vagy inkább Karsay Dorottyával együtt énekelnie, hogy „nem tetszik a rendszer”. És pont. Ez nem európai. Ez valami más, ezt mi nem kérjük, kösz. Még akkor is ezt kell tennie, ha ez fájdalmas, macerás, bonyolult. Mert Orbán a lavina első köve, s őt követheti a többi is keletről, délről. (Nyugatról, északról nem fogja, az más kultúra.)
 

Csizmás Kandúr nem tud olyan ártatlanul nézni, mint a mi Viktorunk. És azzal, hogy ő nem állítja, hogy nem lesz államcsőd (inkább Martonyi szájába adják), visszakérdez, mit csináltok, ha csődbe viszem Magyarországot? Ha nem fizetem ki az osztrák, német, belga, amerikai bankok általam okozott veszteségeit? (Talán nem véletlenül a Matolcsynál százszor okosabb, rugalmasabb, viszont ha kell, ezerszer keményebb Fellegi Tamást küldte el a bankokkal alkudozni.) Erre is lehet európai mondás: a csalárd csődre (csődbűntett) minden országban ugyanaz a válasz. És pár hónapra befagynak a magyar-német, osztrák, és egyéb kereskedelmi kapcsolatok. Ennivalónk biztosan lesz, mert a nyakunkon marad. Csak pénzünk (értsd: valutánk) nem, amivel üzemanyagot veszünk a traktorokba, teherautókba, hogy termeljünk, és a boltokba szállítsuk a kenyeret (mert a szállítók – mondjuk az irániak   készpénzfizetés ellenében adnak csak olajat, s Magyar Nemzeti Bank valuta- és aranykészletét percek alatt lenullázzuk). A 2012-es évet addig húzzuk ki, amíg be nem indul a fűtési szezon és meglepetésre nem jön elég orosz gáz. Az gáz lesz. Nagyjából addig is tarthat Magyarország forradalma a nagyhatalmak ellen. Mert a nagyhatalmak egyformák akár keleten, akár nyugaton, és egy az érdekük: hogy az üzletmenet a szokásos módon menjen (business as usual). Ebben egymás segítő partnerei (hiszen: ma nekem, holnap neked). Azt akarják, hogy ne legyen hőzöngés a baromfiólban, ami megzavarja a businesst, ami úgyis elég sok gonddal jár. Ha már nagyon nagy a ricsaj, akkor végül még ott van a NATO is, amely ritkán szereti a fegyvercsörgést a hátországában. (Erről és az EU figyelmeztetéseiről jut eszembe a kiskatonáknak gyakran emlegetett mondás: nem jó vitatkozni a parancsokkal, mert szaporodik.)

A magyar hőzöngéssel egy baj van: Európának nem kell Magyarország. Köszöni, jól megvan nélkülünk is. Nekünk kell Európa. Szűcs Jenő történész nyomán én is feltételezem a többdimenziós Európa létét, és azt, hogy kelet-nyugat határa Lajta folyó (a gyengébbeknek: ez volt valaha Magyarország nyugati határa). Látható, hogy Európa egyre jobban megvan a nyugati felével, s a hajdani ősellenség német-francia duó vállán nyugszik a kontinens fejlődése. Ott az ellenségek is összefognak az életminőségükért. Mert jelenben és jövőben, békében és gazdagságban, gyarapodásban gondolkodnak. Mi eddig csak pár ezermilliárdot kerestünk az uniós tagsággal, hogy a hónunk alá nyúltak. De most ők is elkezdték megszagolni a kezüket, és amit éreztek, az nem túl kellemes illat, azoké, akik most a különböző dátumokon felvonulnak pénzük, az európai értékek, az európai kultúra ellen.

Van egy kedves barátom, aki meggyőződéssel vallja, hogy majd a kínaiak kirántanak bennünket a bajból, s az sem mindegy, hogy itt van az Audi, Suzuki, Mercedes gyára, amiért aggódnak majd a tulajdonosai. Én nem hiszem, hogy aggódniuk kell, mert ha ezeket a vagyonokat kár, államosítás vagy valami más inzultus éri, a német, japán tulajdonosok hosszú távon biztosak lehetnek abban, hogy kártérítést kapnak majd a következő magyar kormánytól, államtól. kamatos kamattal. Ezek a gyárak ma még itt vannak, s de nem biztos az, hogy egy nemzedéken belül újabbak jönnek, ha a külföldi befektetőket bármi baj éri. Már nincs KGST, hogy megsegítse Magyarországot. Ellenben vannak nemzetközi szerződések, befektetés-védelmi megállapodások, és ha azokat megsértik   nem az történik, mint a nyugdíjak államosítása esetében  , akkor Magyarországot nem csak kivetik Európából, de a kínaiak és az arabok is kirúgják, mert ha a szerződések szava sem szent, akkor semmi sem az.

Az tudható, hogy a jelenlegi választási rendszerrel – ha lesznek még választások   a Fidesz 30-os támogatottsággal tenne szert 2/3-ra, s ha 52 százalékot ér el, mint 2010-ben, úgy 90 százalék feletti többsége lesz az Országgyűlésben. Ha Magyarország és Európa nem akar egypártrendszert, akkor legsürgősebben a választójogi törvényt kell európaira visszafaragni.

A magyar politikai lépésekre tehát az EU-nak is politikai és nem jogi választ kell adni. Emlékezzünk: csak egy valaki tudott úgy bánni a közönségével, mint Orbán, az Cipolla (lásd Thomas Mann) volt. De az magyarországi lakosok képtelenek fellépni ellene. Nincs meg hozzá a tudásuk, tájékozottságuk. Elnyomottak. Csak hőzöngeni tudnak, vagy hülyeséget beszélni. Mint én is itt. De erre már nincs szükség.

Európára van szükség. Erre:

„az Európai Unió végrehajtó szerve minden hatalmát felhasználja annak érdekében, hogy Magyarország igazodjon az EU elveihez és értékeihez.”

Mikor befejeztem ezt az írást, akkor jelent meg éppen az IMF közlemény: addig nem állnak velünk szóba, amíg meg nem állapodunk az EU-val:

Christine Lagarde: “I indicated that, before the Fund can determine when and whether to start negotiations for a Stand-By Arrangement, it will need to see tangible steps that show the authorities’ strong commitment to engage on all the policy issues that are relevant to macroeconomic stability. Support of the European authorities and institutions would also be critical for successful discussions of a new program.” Hát ennyi. Néha az akrobata is leesik.

Az elmúlt hetekben az Európai Bizottság komoly kérdéseket vetett fel 30 új magyar törvénnyel kapcsolatban, és ezek az aggodalmak folytatódnak. Ezek a törvények olyan körülmények között kerültek elfogadásra, amikor is a médiatörvényt előbb az EU értékelte úgy, hogy megsérti az alapvető jogokat majd a magyar bíróság találta alkotmánysértőnek.

Fellegi Tamás sajtótájékoztatója után – amely az IMF tárgyalásokon lehetséges magyar fegyverletételt lehetőségét sejtette – hullámzásba, erősödésbe kezdett a forint árfolyama. Lévén arról nem érkezett hír, hogy az IMF mit akar konkrétan, tehát az erősödés annak köszönhető, hogy a kormány megtette az első lépést a visszavonulás útján. A piacok tehát abban bíznak, hogy ez a kormány visszavonul, s akkor majd (várhatóan jelentősen) erősödhet a forint árfolyama. Így elmondható, hogy Magyarország jelenlegi válsága elsődlegesen bizalmi és másodlagosan gazdasági válság.

A 2011-es év az erőszakos, gyors és rossz döntések éve volt Magyarországon. Nem igaz, hogy nem történt strukturális átalakítás, nagyon is történt, hiszen az államosítás irányába tett lépéseket láttunk, az állam megszállását a FIDESZ képviselői által. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, demokrácia odaveszett a visszamenőleges jogalkotástól az új médiaszabályozáson, a sziklarugalmasságot biztosító sarkalatos törvényeken át a XIX. századi vándorszínészek, pátoszt zokogó modorával felvizezett alaptörvényéig tartó folyamatban. Az nem lehet fokmérője a demokráciának, hogy az országban lehet tüntetni, hiszen ezt antidemokratikus országokban is megtették, megteszik, és éppen annyira védi ott is a tüntetők testi épségét a rendőrség, mint – az LMP által kapott ütlegeken láttuk – Magyarországon.

A magyar politikai- és gazdaságirányításban minden éppen fordítva történt, mint Európában logikusan elvárható lett volna. Magyarországon a drámai az, hogy azon kell a lakkosságnak aggódnia, hogy az állam elrabolja-e személyes tulajdonát is, hogy tudottan hibás gazdasági álmokat álmodhasson tovább. A forint elleni támadást tehát a magyar kormány hajtotta végre, teljes sikerrel. Mint a pilótajátékot játszó tőzsdés, aki tudja, hogy veszíthet, de mégis arra számít, hogy megfordul a trend, és ezért mindent egy lapra tesz fel, és bukik. Nick Leeson, a Barings bankház brókere csődbe vitte bankját, Kulcsár Attila a K&H egyik részlegét. A különbség Matolcsy és köztük az, hogy őket nem fedezte egy kormány és egy kormánypárt, és börtön várt, vár rájuk.

Az IMF-EU kölcsön alapkérdése, itthon és külföldön is az, hogy az állampolgárok a betéteikkel, illetve az EU és az IMF finanszírozni akarja továbbra is ezt a politikát, amely a nagyon rövidtávon bekövetkező, hatalmas gazdasági fellendülés egyetlen lapjára tett fel minden tétet: Magyarország, állampolgárai, a kormány, a Fidesz, Orbán Viktor becsületét, pénzét, hitelét. Finanszírozni akarja-e a végtelenül szomorú hazudozást az EU-nak és magyar állampolgároknak? Finanszírozni akarja-e a jogok és esélyek meghökkentően drasztikus csökkentését? Finanszírozni akarja-e, hogy a magyar kormány a belföldi állampolgárainak szavazata ellen hadba vigye a határokon túliakat? Finanszírozni akar-e egy egypártrendszert? Finanszírozni akarja-e a Fidesz örökös bebetonozását a hatalomba? Finanszírozni akarja-e, hogy ordas eszmék éledjenek fel, s antiszemitizmus, cigányellenesség szülessék újra Európa közepén?

A magyarok tízezrei menekítik pénzüket külföldre, dollárba, euróba, aranyba. A forintnak is jobb helyet látnak az ágy alatt, mint a kormánnyal alkudozó bankokban. A Fidesz-barát Demján Sándor milliárdos esete ‑ aki 2011 végén 45 milliárdért eladta az ingatlanainak 74 százalékát ‑ startpisztoly hatású volt. Ha Demján menekül, akkor a kicsiknek sincs más választásuk.

Ezért bizalmi válság a magyarországi. Nem segítette Magyarországot (és a frissen csatlakozott, korábban diktatúrákat megélő kelet-európai országokat) az Európai Unió abban, hogy vezetői megtanulják a politika, a gazdaság, a viselkedés nyugaton – többszáz év alatt ‑ kialakult normáit. A kohéziós politikának nem kellett volna kimerülnie az útépítésben, a lelkek, tudat építésére is ki kellett volna terjednie. Európa ugyan indított már (anyagi támogatás nélkül) e-inclusion (e-befogadási) programot, de adós maradt egy EU-inclusion programmal. Ennek árát a magyarok most fizetik. E válságot az is különlegessé teszi, hogy a bizalommegvonás a teljes magyar politikai elitnek is szól, amelyik behajózik a civil szervezetek által kezdeményezett tüntetés hullámain a médiába. A magyar közvélemény most tanulja meg a jövő hiteles politikusainak nevét: Tétényi Éva, Árok Kornél, Kónya Péter. De az ország irányítása Orbán és a Fidesz parlamenti csoportja kezében van, így a felelősség ostora nem a korábbi és a jövőbeli kormányokon csattan.

Az Orbán-kormány és politikája megbukott. De Magyarország nem bukik meg egy-két rossz politikussal, aki másfél évig hadat viselt országa jóléte ellen. Ahogy Európát sem fogja elsodorni a válság, mert a világ legnagyobb gazdasági entitása, legnagyobb egységes piaca. A válság tépázhatja, de demokratikus értékei révén kilábal a válságból. Nem fog háborút viselni a jóléte, normái ellen. Magyarország pedig most segítségre szorul, de nem csak gazdaságira, hanem politikaira is. A szakadék elől csak külföldről lehet visszarántani, mert az ország ‑ Fidesz által megváltoztatott ‑ törvényei jogszerű utakat nem adnak az ellenzéknek. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a kétharmados Fidesz-többség fellépjen vezetője ellen. Így az EU-IMF segítségnek Magyarországhoz kell eljutnia, de nem ehhez a kormányhoz, nem ehhez a párthoz. Mert az az alapkérdés újfent: finanszírozzanak-e egy megszülető diktatúrát a fejlett nyugati demokráciák? Vélhetően nem.