Egy (kis)polgár vallomásai

Egy XXI. századi polgár, a modern Citoyen gondolatai. Mondhatnánk: egy polgár vallomásai. De ez a cím Máraié. Ráadásul e blog leginkább egy kispolgár vallomásainak tára lehetne. A polgárrá válás ugyanis nem kinyilatkoztatás, hanem egy ethosz kérdése. Sajnos a hazai "polgárok" túl barbárok ahhoz is, hogy akár csak álmodjanak arról, hogy felelős, tisztességes, emberséges polgárok legyenek. De talán egy másik életükben... Adieu! C.

Brave (old) New World

Citoyen XXI

Friss topikok

Archívum

Magyarország: a bizalmi válság hona

2012.01.06. 17:19 Citoyen

Fellegi Tamás sajtótájékoztatója után – amely az IMF tárgyalásokon lehetséges magyar fegyverletételt lehetőségét sejtette – hullámzásba, erősödésbe kezdett a forint árfolyama. Lévén arról nem érkezett hír, hogy az IMF mit akar konkrétan, tehát az erősödés annak köszönhető, hogy a kormány megtette az első lépést a visszavonulás útján. A piacok tehát abban bíznak, hogy ez a kormány visszavonul, s akkor majd (várhatóan jelentősen) erősödhet a forint árfolyama. Így elmondható, hogy Magyarország jelenlegi válsága elsődlegesen bizalmi és másodlagosan gazdasági válság.

A 2011-es év az erőszakos, gyors és rossz döntések éve volt Magyarországon. Nem igaz, hogy nem történt strukturális átalakítás, nagyon is történt, hiszen az államosítás irányába tett lépéseket láttunk, az állam megszállását a FIDESZ képviselői által. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, demokrácia odaveszett a visszamenőleges jogalkotástól az új médiaszabályozáson, a sziklarugalmasságot biztosító sarkalatos törvényeken át a XIX. századi vándorszínészek, pátoszt zokogó modorával felvizezett alaptörvényéig tartó folyamatban. Az nem lehet fokmérője a demokráciának, hogy az országban lehet tüntetni, hiszen ezt antidemokratikus országokban is megtették, megteszik, és éppen annyira védi ott is a tüntetők testi épségét a rendőrség, mint – az LMP által kapott ütlegeken láttuk – Magyarországon.

A magyar politikai- és gazdaságirányításban minden éppen fordítva történt, mint Európában logikusan elvárható lett volna. Magyarországon a drámai az, hogy azon kell a lakkosságnak aggódnia, hogy az állam elrabolja-e személyes tulajdonát is, hogy tudottan hibás gazdasági álmokat álmodhasson tovább. A forint elleni támadást tehát a magyar kormány hajtotta végre, teljes sikerrel. Mint a pilótajátékot játszó tőzsdés, aki tudja, hogy veszíthet, de mégis arra számít, hogy megfordul a trend, és ezért mindent egy lapra tesz fel, és bukik. Nick Leeson, a Barings bankház brókere csődbe vitte bankját, Kulcsár Attila a K&H egyik részlegét. A különbség Matolcsy és köztük az, hogy őket nem fedezte egy kormány és egy kormánypárt, és börtön várt, vár rájuk.

Az IMF-EU kölcsön alapkérdése, itthon és külföldön is az, hogy az állampolgárok a betéteikkel, illetve az EU és az IMF finanszírozni akarja továbbra is ezt a politikát, amely a nagyon rövidtávon bekövetkező, hatalmas gazdasági fellendülés egyetlen lapjára tett fel minden tétet: Magyarország, állampolgárai, a kormány, a Fidesz, Orbán Viktor becsületét, pénzét, hitelét. Finanszírozni akarja-e a végtelenül szomorú hazudozást az EU-nak és magyar állampolgároknak? Finanszírozni akarja-e a jogok és esélyek meghökkentően drasztikus csökkentését? Finanszírozni akarja-e, hogy a magyar kormány a belföldi állampolgárainak szavazata ellen hadba vigye a határokon túliakat? Finanszírozni akar-e egy egypártrendszert? Finanszírozni akarja-e a Fidesz örökös bebetonozását a hatalomba? Finanszírozni akarja-e, hogy ordas eszmék éledjenek fel, s antiszemitizmus, cigányellenesség szülessék újra Európa közepén?

A magyarok tízezrei menekítik pénzüket külföldre, dollárba, euróba, aranyba. A forintnak is jobb helyet látnak az ágy alatt, mint a kormánnyal alkudozó bankokban. A Fidesz-barát Demján Sándor milliárdos esete ‑ aki 2011 végén 45 milliárdért eladta az ingatlanainak 74 százalékát ‑ startpisztoly hatású volt. Ha Demján menekül, akkor a kicsiknek sincs más választásuk.

Ezért bizalmi válság a magyarországi. Nem segítette Magyarországot (és a frissen csatlakozott, korábban diktatúrákat megélő kelet-európai országokat) az Európai Unió abban, hogy vezetői megtanulják a politika, a gazdaság, a viselkedés nyugaton – többszáz év alatt ‑ kialakult normáit. A kohéziós politikának nem kellett volna kimerülnie az útépítésben, a lelkek, tudat építésére is ki kellett volna terjednie. Európa ugyan indított már (anyagi támogatás nélkül) e-inclusion (e-befogadási) programot, de adós maradt egy EU-inclusion programmal. Ennek árát a magyarok most fizetik. E válságot az is különlegessé teszi, hogy a bizalommegvonás a teljes magyar politikai elitnek is szól, amelyik behajózik a civil szervezetek által kezdeményezett tüntetés hullámain a médiába. A magyar közvélemény most tanulja meg a jövő hiteles politikusainak nevét: Tétényi Éva, Árok Kornél, Kónya Péter. De az ország irányítása Orbán és a Fidesz parlamenti csoportja kezében van, így a felelősség ostora nem a korábbi és a jövőbeli kormányokon csattan.

Az Orbán-kormány és politikája megbukott. De Magyarország nem bukik meg egy-két rossz politikussal, aki másfél évig hadat viselt országa jóléte ellen. Ahogy Európát sem fogja elsodorni a válság, mert a világ legnagyobb gazdasági entitása, legnagyobb egységes piaca. A válság tépázhatja, de demokratikus értékei révén kilábal a válságból. Nem fog háborút viselni a jóléte, normái ellen. Magyarország pedig most segítségre szorul, de nem csak gazdaságira, hanem politikaira is. A szakadék elől csak külföldről lehet visszarántani, mert az ország ‑ Fidesz által megváltoztatott ‑ törvényei jogszerű utakat nem adnak az ellenzéknek. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a kétharmados Fidesz-többség fellépjen vezetője ellen. Így az EU-IMF segítségnek Magyarországhoz kell eljutnia, de nem ehhez a kormányhoz, nem ehhez a párthoz. Mert az az alapkérdés újfent: finanszírozzanak-e egy megszülető diktatúrát a fejlett nyugati demokráciák? Vélhetően nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://citoyenxxi.blog.hu/api/trackback/id/tr673524721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bankbetétvédelem 2012.01.07. 14:04:19

A tegnapi és mai nap újdonsága, hogy az ellenzéki demagógia követeli, a kormányzati pedig megígéri a bankbetétek védelmét.  Emellett nehéz elmennem szó nélkül, nem is sikerült.Először is, az EU területén bankonként százezer euróig a tagállamok gar...

Trackback: Elszabadult a gyorsnaszád 2012.01.07. 13:10:18

Emlékezetes nap volt január ötödike! Ezen a napon bizonyosodott be végérvényesen, hogy a „magyar gyorsnaszád” hajóhídja üres, a kormány előtt nem áll senki. Habár az is lehet, túl sok hisztis hülyegyerek marakodik ott egymással, és most épp...

Trackback: Felelősnek tartja magát? - az orbáni mosoly tragédiájáról 2012.01.07. 12:18:05

Egy pénteki, a HVG újságírója, Dezső András által készített, mindössze néhány másodperces videó megtekintése vélhetően mindenki számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy  kijózanodhasson, beláthassa, hiába is reménykedtek, spekuláltak sokan az elmú...

Trackback: A 2014-es választások margójáról 2012.01.07. 12:17:50

Az úgy volt, hogy Gyurcsány Ferencnek hála a Fidesz kétharmadhoz jutott 2010-ben. A Fidesz-KDNP felhasználva teljhatalmát, szétverte a bíróságokat, a nyugdíjpénztárakat, új adókkal nyúlt az emberek zsebébe, kokit és sallert osztogatott az EU-nak és az ...

Trackback: Tüntess repülő kamerák előtt! 2012.01.07. 11:58:14

A forgalomfigyelő kamerák mindig ott romlanak el, ahol az ellenzék tüntet? A lengyelek már repülő kamerákkal filmezik a tüntetéseket, a felvételeket pedig megosztják YouTube-on. A lengyel gazeta.pl tech rovatában megjelent írás egyenesen a közösségi ...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.07. 11:57:21

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.07. 11:56:50

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.07. 11:56:25

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.07. 11:55:00

Jöjjön mert jönnie kell a szakértői kormánynak, nincs mese!

„Itt az idő”, be kell látni, az Orbán kormány megbukott. Ezeket a terheket már nem lehet elviselni, szembe megy a világgal, a magyar nép szenvedése nem mehet tovább!

Olyan hiteles elnök és szakértői kormány kell aki visszaszerzi az emberek hitét, bizalmát, normális és európai!

A magyar kormányok közül elsősorban a Bajnai-kabinet tekinthető „szakértői kormánynak”. Az a kormány a rendelkezésre álló egy évben az előre bejelentett programját szinte teljesen végrehajtotta, melynek eredményeként nagyrészt sikerült stabilizálni a magyar gazdaság helyzetét.

A poszt-Berlusconi Olaszországban hatalomra került Mario Monti kormánya is már több érdemmel büszkélkedhet. December közepén eurótörténeti csúcsot jelentő, 6,47 százalékos átlaghozam mellett értékesített 3 milliárd eurónyi 5 éves lejáratú államkötvényt a piacon. Az eredmények mögött pedig többek között a Berlusconi távozásával felállt új kormány és az EU közötti jóval kedvezőbb viszony is ott áll. A kötvények kamatlábai a novemberi csúcs után azóta is jócskán csökkentek és a helyzet konszolidálódni látszik.

Háromszoros bóvli Orbán kormány van egérút, usgyííííí....

NWolf 2012.01.07. 12:07:15

nem akarlak elkeseríteni, de most tudtommal olyan törvények vannak hatályban a rendvédelmisekkel és a "városát eladósító polgármesterekkel" kapcsolatban (Fidesz-gyártmány) amik miatt se Tétényi, se Árok, se Kónya nem lehet 2 év múlva képviselő SE. Már várom, hogy mikor lesz betiltva az LMP is, mert az MSZP-t lényegében már teljesen kinyírhatják a karácsony utáni törvénnyel (elkobozhatják a teljes ingatlanvagyonukat)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2012.01.07. 12:14:51

egy ertelmes politikus mar regen lemondott volna, hihetetlen hogy ezek mennyire ragaszkodnak a hatalomhoz, erzesem szerint eroszakkal lesznek elkergetve, mert mashogy nemmegy

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.01.07. 12:21:17

@Jöjjön hát a szakértői új kormány a haza érdekében: Mindenhol ott vagy te mocskos tetű libsi bértrollnok. Anyádat verd gerincre odahaza inkább...

---------------------------

HA és ez egy fikció, a sok "érdeksérült tetű ujságírófajták nem siránkoztak volna az ésszerű vízfejcsökkentésen, a libsi értelmiségi és baloldali tolvajpolitikusok hada némán eltűrte volna azt a retorziót, ami jár nekik, és nem gágogták volna föl eszmetársaikat, akik rászálltak az országra, és nem jöttek volna azokkal a tetű pénzügyi hiénák, akkor most nyugalom, békesség és jó gazdasági helyzet lenne.

De tudjátok, baromi nehéz azt elviselni, hogy eddig gennyesre korrumpáltattuk magunkat, mint szoci vezetők, és most elveszik a lehetőséget és a lóvét is... Ez szar ügy. Elviselhetetlen teher.

:-)

Arbet 2012.01.07. 12:26:40

@Jöjjön hát a szakértői új kormány a haza érdekében: Dögölj meg bajnaiddal együtt. Bajnai= MSZP = Gyurcsány = MSZMP = Száműzni az országból.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 13:08:58

Ez is a liberálbolsevista, goebbelsi módszerrel operáló blog.

Az a baj a ti kizsákmányoló mentalitásokkal, hogy egyre többen utasítják el nyugaton is.
Lásd pl. ezt:
mno.hu/kulfold/az-emberiseg-elso-szamu-ellensegeivel-kuzdenek-1041851

Mert az Orbán-kormány gyakorlatilag ugyanazt a harcot vívja, kormányzati tényezőként, mint Nyugat-Európa elnyomott, kizsákmányolt kisemberei.

Akkor lesz nektek haddelhadd, amikor nyugaton is kihúzzák a talpatok alól a szőnyeget, mert akkor nem tudtok a "nyugat elvárásaira" hivatkozni.

Occupy!
We are the many, you are the few.
www.youtube.com/watch?v=VegV-8vu7go

2012.01.07. 13:09:22

@Magánvéleményem: @Arbet: kétségtelenül a jelenlegi ultraszopó helyzet lényegét ragadtátok meg.

persze, vesszenek, de sajnos nem csak az elmúltnyolcév miatt van éppen gigagáz, hanem az elmúltmásfél miatt. a hangulatkeltés, ki-utál kit, mno kontra index, bayerzsolti stb., ezek mind valóvilág szintű (és minőségű) közösségi szórakoztatás, nem több. aki meg ezek mentén fröcsög, meg komcsizik (vagy nácizik), az egy ostoba barom. mint ti.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 13:10:59

@Kara kán:
www.youtube.com/watch?v=wLboMiUL4OE&feature=related

Le a népnyúzó fináncoligarchiával!
Down with the blood-sucker financial oligarchy!!!!

buddha 2012.01.07. 13:19:48

milliárdokat kerestek a forint gyengülésével,ezért a hülye,érthetetlen nyilatkozatok,szépen ki volt ez találva..

kvadrillio 2012.01.07. 13:32:55

én csak azt nem akarom megélni, hogy beteszem a bankkáretyámat, occt a terminál nem ad pénzt.

hattyú 2012.01.07. 13:35:32

"Az Orbán-kormány és politikája megbukott. De Magyarország nem bukik meg egy-két rossz politikussal, aki másfél évig hadat viselt országa jóléte ellen. Ahogy Európát sem fogja elsodorni a válság, mert a világ legnagyobb gazdasági entitása, legnagyobb egységes piaca."

Muhaha. Orbán nem bukott meg, képzelődsz, köszöni jól van. Magyarország sem bukott meg, ez igaz, tekintve, hogy Mo nem egy személy, általánosítani butaság lenne, viszont akik Orbánra szavaztak, azok nem becsapva lettek, hanem a saját hülyeségüknek köszönhetik azt, amit most ajándékba kapnak, de vajon milyen párt lehetne a Fidesz helyett, akire ez nem lenne igaz? :) Néma csend...Jobbik? :D Bokrosnak igaza van sajnos...

"Semmilyen reform nem valósulhat meg Magyarországon, amíg a társadalom politikai kultúrája nem emelkedik, a választók többségének ugyanis egyelőre nincs szüksége realitásokra, csak ígéretekre"

Ez a legnagyobb baj, így aki tud és nem akar még 20-30-40 évig szopni, az elhúz. Aki nem tud, az sajna szippantyúzni fog. Van egy másik idézet, drflash-tól, jó régi már, de érdekes:

"tökmindegy jobbos vagy balos, te szopod meg szaros!"

Európát meg...ki tudja :) szerintem az túl messzi van ide...

kvadrillio 2012.01.07. 13:41:18

"A köztársasági elnök beszédében rámutatott: szombattól a 75 fős palotaőrség veszi át a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését. Schmitt Pál elmondta: noha a palotaőrég létrehozása ebben a formában újszerű, a magyar őrhagyományok igen erősek és komoly múltra tekintenek vissza. Példaként említette a magyar királyi testőrséget, amely a védelmi erőn felül képviselte a magyar államiságot, a korszakokon és személyeken túlmutató, közösségi értékrendet."

palotaőrségünk is van !!!

Munkanélkülink is van 2,5 millió !

És az IMF is ad majd pénzt !

Hát már ezért érdemes is élni !

NA YA! 2012.01.07. 14:14:20

De tényleg, az miért is gond, hogy azoktól várjuk a segítséget, akiket ellenségnek kiáltottunk ki, és többszörösen is elküldtünk a picsába? Hiszen erre a mentalitásra adta a voksát a szavazók többsége!

www.youtube.com/watch?v=OJbsJ0Er4Tc&feature=player_embedded

Adalberto Gellenzeeri 2012.01.07. 14:35:02

Ezt az értelmes , valóságos helyzetet reálisan leíró,elemző blogot szarozzátok ti veszteteket érző sarokbaszorított rühes farkasok. Nektek egy törvényen kívüli ország kellene, ahol elborult elmével rohangálnátok és ölnétek halomra mindenkit aki nem FIDESZes. De ti barmok, egyszer csak az egyik sarokból előbukkan egyikőtök, aki majd benneteket lát ellenségnek, mert ferde a FIDESZ jelvény a hajtókátokon,de akkor majd a baráti fogak tépik ki a szíveteket a díszmagyar gúnyátok alól.
Ilyen világ már volt. Soha, soha többet nem kell.

preddy 2012.01.07. 14:44:51

Több hozzászólástelnézve, igencsak szorulnak mér a fában a férgek...

mement 2012.01.07. 15:00:37

@Kara kán: `Mert az Orbán-kormány gyakorlatilag ugyanazt a harcot vívja, kormányzati tényezőként, mint Nyugat-Európa elnyomott, kizsákmányolt kisemberei.`

Hogy te mekkora egy oenelegult faszkalap vagy. Hogy vivna mar Orban viktor a kisember harcat? HAVI KIBASZOTT KETMILLOS FIZETESSEL?

Gondolod hanyatbassza a 300 feletti euro a 27% afa? A szar forint miatt dargulo energia hordozok?

Grensberg 2012.01.07. 15:26:29

@Magánvéleményem: el tudod képzelni, hogy a bukott MSZP, és a néhány csóró baloldali médium mozgatja a pénzvilágot? Annyi erejük sincs, hogy magukat fenn tudják tartani néhány hónapnál tovább. Nem kell mindent elhinni, amit a Szíjártó csapat kitalál, mert abba beleőrülsz, mert sokszor értelmetlen és irracionális.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.07. 16:12:16

A nagy kérdés most is az: ki legyen OV, ill. a Fidesz helyett?

MSzP? Kb. Bajnai idején villantottak értelmeset, de akkor már késő is volt, gyakorlatilag egy életre lenullázták magukat.
MDK? Gy.F.? Epic facepalm.
Jobbik? Na neeeee...
LMP LM-Kicsoda?

Hát akkor inkább a Kétfarkú Kutya Párt.

Adalberto Gellenzeeri 2012.01.07. 17:46:33

Itt él már köztünk Orbanom Viktorom utódja, aki az új miniszterelnökünk lesz. Van aki a nevét is tudja. Ha itt lesz az ideje lehet majd szavazni rá. Csak addig derék népünknek végre ki kellene egy kicsit kupálódni, és eldönteni milyen értékrend szerint kívánna élni. Szóval az nem indok, hogy azért maradjon Viktor Uljanovics Orbán mert nincs utódja.
Az sem indok, hogy nincs Orbanovhoz hasonló kvalitású ember. Aztán vajon melyik kvalitása az Orlovnyiknak,amelyik oly nélkülözhetetlen az ország számára? Szálfa termete? Kompromisszumkészsége? Gazdasági folyamatokban való jártassága? He? No mitől oly kiváló államférfijú ez a koronára vágyó hobbit ?

Adalberto Gellenzeeri 2012.01.07. 18:03:43

Szóval ne pártokon és személyeken agyaljatok kedves honfitársak, hanem értékeken. Mint például a munka. Ma sajnos természetes az, hogy ezrivel van aki a munkájáért nem kapja meg a bérét. Egyetlen ötszavas törvénnyel el lehetett volna ezt intézni. Mégis egyre romlik a helyzet. A normálisan működő társadalmak megélhetési alapja a munka. Na mostan fideszfanok most felhörkenhettek, hogy ez szintiszta kommunizmus, pedig nem az. A munka és az érte járó bér, jövedelem,tisztességes haszon a demokratikus társadalmak működésének alapja. Ím egy érték amit választani lehet és kell is. Igen, van aztán hazaszeret, család, tudás és a többi. De nem egyházi iskolák, templomi esküvő, buzizás, kirekesztés, felsőbbrendűnek nyilvánított ugynevezett "magyar eszmék ". És a Szent Korona. Ami felbecsülhetetlen értékű történelmi tárgy. De csak tárgy. De nem jogi személy, mert az badarság.
És legyen-e abortusz ? Ha ne legyen ki tartja el a "fattyúkat" És hova lesz a nők önrendelkezése?
Hát ezeken a dolgokon agyaljunk honfitársak, véreim Magyarok ! Szabjuk meg elébb kabátkánkat, aztán válasszuk meg a gombot hozzá. Tíz magyar közmondásból össze lehetett volna rakni egy rendes alkotmányt. Helyette lett ez, a mostani. Nem illik alkotmányt leszarozni, nem is teszem, de igazából nincs meg benne az a szellemi vezérfonal, melyre oly büszkék. Befejezem.

Citoyen 2012.01.07. 20:39:54

Nagyon köszönöm a véleményeket, igen hosszú idő lenne válaszolni, esetleg moderálni, majd újfent válaszolni egyenként.

A történet tanulsága számomra, hogy szomorú a helyzet akkor, hogy kommunisták-liberálisok-szocialisták és "orbánisták" állnak szembe egymással, mert nem tudok választ adni arra, mit is jelent ma a Fidesz elnökének követőjének lenni?

Orbán Viktor harcos liberális volt, majd középre húzó polgár, végül a szélsőjobb követeléseit kielégitő nemzeti. Sajnos lehetetlen definiálni, hogy ki ellen indult gazdasági szabadságharcba, mert például Németország piaca nélkül a magyar gazdaság működésképtelen; ha nem kapunk támogatást az EU-tól, akkor nem jut forrás a fejlesztésekre, és sorolhatnánk. Én e politikának logikusan megfogható irányát nem látom egyetlen egy kivétellel: csak a minden hatalom megszerzésére irányuló törekvést. De a politikai pártoknak valóban ez a dolga: megszerezze a hatalmat, hogy országát és annak lakóit az általa elképzelt úton boldoggá, elégedetté és gazdaggá tegye. Vajon a gondolataimra negatívan nyilatkozóknak (és az intézményeket kisajátítóknak) valóban örömet okoz mások - akik épp csak másképp gondolkoznak - boldogtalansága? Vajon ők örülnek annak, hogy miközben százmilliók és milliárdok szálltak el jutalmakra, és készülünk stadionokra és futballklubokra költeni, aközben a "gyermekjóléti intézmények"-ben, magyarul árvaházakban a gyerekeknek csak üres zsömle és legolcsóbb párizsi jut? Nem hiszem.

De ha mégis, akkor hiába úgyis a vita, mert nem fogjuk megérteni egymást. Akkor csak a drámai következhet:

"Hiába itt Cicero, Diderot, akármi újat sütsz ki, csak a szúrni vágni, ütni marad ultima ratio." (Vas István írta szövegű dal az Egy szerelem három éjszakája című, első magyar musicalből.)

A miniszterelnök úr megpróbálkozott azzal az 1930-as években virágzó ideológiának gyakorlatával, amit úgy hívtak akkor, "a harmadik út": a demokráciák és a diktatúrák közötti "valami más", valamilyen "nemzeti" politikával. Máig vitatott ezen ideológia valós tartalma, mit üzent Németh László a szárszói beszédével, ki a mélymagyar és hígmagyar, stb. De kiderült már akkor is, Szabó Dezsőnek (aki szegény éhen halt a II. világháborúban), Bajcsy-Zsilinszky Endrének, aki fajvédő magyarból lett náciellenes harcos, hogy ez út azért nem járható, mert ez az út nem létezik.

A világ valóban új dolgok felé tart, minden bizonnyal a fenntartható fejlődéshez göröngyökön át vezető ösvényen, de az új útra nem Magyarországról, nem a futballpályáról erőszakkal a politikába bekiabálóktól várják az új ideológiát, hanem azoktól, akik kulturális, tudományos, gazdasági, pénzügyi erőt, hatalmat, tudnak felmutatni, s akit a világ elismer és követ.

A Die Welt immár engem igazolva (?) ezt írta:

"Aki nem tartja be a demokratikus alapszabályokat, az nem várhatja el, hogy Németország, Franciaország és más EU-s országok adófizetőitől származó pénzzel tömjék ki. Ez ilyen egyszerű. Mielőtt Magyarország megkapja a támogatást, amelynek átutalásához az európaiak áldása szükséges, Budapestnek változtatnia kell az irányvonalán. Minden más megoldás az EU alapvető értékeinek az elárulását jelentené". index.hu/belfold/2012/01/07/nemet_osztrak_lapok/

Ha a konzervatív német lap ezt írja, ez csak egyet jelenthet: a dal végét. És egy nagy lehetőséget a Fidesznek és Magyarországnak is, hogy kibéküljenek az eddig egymás ellen fordulók.

Erre vártunk 1990 óta. S ezzel valóban le lehetne zárni a rendszerváltás utáni 20 évet.
süti beállítások módosítása