Fellegi Tamás sajtótájékoztatója után – amely az IMF tárgyalásokon lehetséges magyar fegyverletételt lehetőségét sejtette – hullámzásba, erősödésbe kezdett a forint árfolyama. Lévén arról nem érkezett hír, hogy az IMF mit akar konkrétan, tehát az erősödés annak köszönhető, hogy a kormány megtette az első lépést a visszavonulás útján. A piacok tehát abban bíznak, hogy ez a kormány visszavonul, s akkor majd (várhatóan jelentősen) erősödhet a forint árfolyama. Így elmondható, hogy Magyarország jelenlegi válsága elsődlegesen bizalmi és másodlagosan gazdasági válság.
A 2011-es év az erőszakos, gyors és rossz döntések éve volt Magyarországon. Nem igaz, hogy nem történt strukturális átalakítás, nagyon is történt, hiszen az államosítás irányába tett lépéseket láttunk, az állam megszállását a FIDESZ képviselői által. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, demokrácia odaveszett a visszamenőleges jogalkotástól az új médiaszabályozáson, a sziklarugalmasságot biztosító sarkalatos törvényeken át a XIX. századi vándorszínészek, pátoszt zokogó modorával felvizezett alaptörvényéig tartó folyamatban. Az nem lehet fokmérője a demokráciának, hogy az országban lehet tüntetni, hiszen ezt antidemokratikus országokban is megtették, megteszik, és éppen annyira védi ott is a tüntetők testi épségét a rendőrség, mint – az LMP által kapott ütlegeken láttuk – Magyarországon.
A magyar politikai- és gazdaságirányításban minden éppen fordítva történt, mint Európában logikusan elvárható lett volna. Magyarországon a drámai az, hogy azon kell a lakkosságnak aggódnia, hogy az állam elrabolja-e személyes tulajdonát is, hogy tudottan hibás gazdasági álmokat álmodhasson tovább. A forint elleni támadást tehát a magyar kormány hajtotta végre, teljes sikerrel. Mint a pilótajátékot játszó tőzsdés, aki tudja, hogy veszíthet, de mégis arra számít, hogy megfordul a trend, és ezért mindent egy lapra tesz fel, és bukik. Nick Leeson, a Barings bankház brókere csődbe vitte bankját, Kulcsár Attila a K&H egyik részlegét. A különbség Matolcsy és köztük az, hogy őket nem fedezte egy kormány és egy kormánypárt, és börtön várt, vár rájuk.
Az IMF-EU kölcsön alapkérdése, itthon és külföldön is az, hogy az állampolgárok a betéteikkel, illetve az EU és az IMF finanszírozni akarja továbbra is ezt a politikát, amely a nagyon rövidtávon bekövetkező, hatalmas gazdasági fellendülés egyetlen lapjára tett fel minden tétet: Magyarország, állampolgárai, a kormány, a Fidesz, Orbán Viktor becsületét, pénzét, hitelét. Finanszírozni akarja-e a végtelenül szomorú hazudozást az EU-nak és magyar állampolgároknak? Finanszírozni akarja-e a jogok és esélyek meghökkentően drasztikus csökkentését? Finanszírozni akarja-e, hogy a magyar kormány a belföldi állampolgárainak szavazata ellen hadba vigye a határokon túliakat? Finanszírozni akar-e egy egypártrendszert? Finanszírozni akarja-e a Fidesz örökös bebetonozását a hatalomba? Finanszírozni akarja-e, hogy ordas eszmék éledjenek fel, s antiszemitizmus, cigányellenesség szülessék újra Európa közepén?
A magyarok tízezrei menekítik pénzüket külföldre, dollárba, euróba, aranyba. A forintnak is jobb helyet látnak az ágy alatt, mint a kormánnyal alkudozó bankokban. A Fidesz-barát Demján Sándor milliárdos esete ‑ aki 2011 végén 45 milliárdért eladta az ingatlanainak 74 százalékát ‑ startpisztoly hatású volt. Ha Demján menekül, akkor a kicsiknek sincs más választásuk.
Ezért bizalmi válság a magyarországi. Nem segítette Magyarországot (és a frissen csatlakozott, korábban diktatúrákat megélő kelet-európai országokat) az Európai Unió abban, hogy vezetői megtanulják a politika, a gazdaság, a viselkedés nyugaton – többszáz év alatt ‑ kialakult normáit. A kohéziós politikának nem kellett volna kimerülnie az útépítésben, a lelkek, tudat építésére is ki kellett volna terjednie. Európa ugyan indított már (anyagi támogatás nélkül) e-inclusion (e-befogadási) programot, de adós maradt egy EU-inclusion programmal. Ennek árát a magyarok most fizetik. E válságot az is különlegessé teszi, hogy a bizalommegvonás a teljes magyar politikai elitnek is szól, amelyik behajózik a civil szervezetek által kezdeményezett tüntetés hullámain a médiába. A magyar közvélemény most tanulja meg a jövő hiteles politikusainak nevét: Tétényi Éva, Árok Kornél, Kónya Péter. De az ország irányítása Orbán és a Fidesz parlamenti csoportja kezében van, így a felelősség ostora nem a korábbi és a jövőbeli kormányokon csattan.
Az Orbán-kormány és politikája megbukott. De Magyarország nem bukik meg egy-két rossz politikussal, aki másfél évig hadat viselt országa jóléte ellen. Ahogy Európát sem fogja elsodorni a válság, mert a világ legnagyobb gazdasági entitása, legnagyobb egységes piaca. A válság tépázhatja, de demokratikus értékei révén kilábal a válságból. Nem fog háborút viselni a jóléte, normái ellen. Magyarország pedig most segítségre szorul, de nem csak gazdaságira, hanem politikaira is. A szakadék elől csak külföldről lehet visszarántani, mert az ország ‑ Fidesz által megváltoztatott ‑ törvényei jogszerű utakat nem adnak az ellenzéknek. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a kétharmados Fidesz-többség fellépjen vezetője ellen. Így az EU-IMF segítségnek Magyarországhoz kell eljutnia, de nem ehhez a kormányhoz, nem ehhez a párthoz. Mert az az alapkérdés újfent: finanszírozzanak-e egy megszülető diktatúrát a fejlett nyugati demokráciák? Vélhetően nem.
